Az oktatási intézményekbe kerülő gyermekek gyakran érkeznek alapvető szocializációs és a személyiségüket érintő hiányosságokkal, amik egyrészt csökkentik a – pedagógus és a többi tanuló mellett – a gyermek saját teljesítményét, másrészt megnehezítik a másokkal való kapcsolat kialakítását. Bár a hátránnyal érkező gyermek elvárja, intézményi keretek között nem minden esetben tudja megkapni a személyes – szülői minőségű – törődést.
A problémák egy része tantárgy-pedagógia módszerekkel kezelhető, egy ponton túl azonban megkerülhetetlenné válik az oktatási intézményekben külön nevelési program beiktatása, vagyis egyfajta, a közösség tagjai számára megismerhető, kiszámítható és elfogadható „viselkedési minimum” felállítása.
Nem tekinthetünk el attól a ténytől sem, hogy az ember definíciójából kiindulva a férfi és női identitás meghatározásán át a szexualitással, a házassággal és a családdal összefüggő kérdésekre adott válaszoknak – az egyénen messze túlmutatóan – az egész társadalom felépítésére és működésére nézve meghatározó szerepe és komoly következménye van, hiszen a legalapvetőbb szükségletek biztosításától kezdve, az egészség- és oktatásügyön át, a társadalombiztosítási és az adórendszer működésén keresztül a teljes költségvetést meghatározó gazdasági kérdésről van szó.
A nevelés – mint értékrend átadás – kérdése azonban óhatatlanul szükségessé teszi az érték fogalmának tisztázását is. A csupán egzisztenciális biztonságra épített magánélet azonban nem képes kielégíteni az ember egyik legfontosabb alapigényét, a szeretetkapcsolat utáni vágyát, súlyos mulasztás lenne tehát, ha pont erre nem készítenénk fel gyermekeinket.
Forrás: Párkapcsolati kultúra és demográfia konferencia (2021. május 27-29, Budapest, Magyarország), csaladtudomany.hu
A 21 perces előadás megtekinthető itt.