A legszebb az egészben az, hogy az anyaságról – annak is legtöbbször a terheiről és a komoly áldozatvállalásról – azok beszélnek, akik nem élik az anyaságot, s mégis óva intik a fiatalokat a meggondolatlanságtól, hogy esetleg a racionális – és jogos – érvek ellenében gyermeket hozzanak a világra. Viszont pont ezért fogalmuk sincs arról, hogy mit jelent egy világra nyíló értelem bevezetése az életbe, egy „semmiből” induló kis emberkét életben tartani és megőrizni, majd úgy felnevelni, hogy ne csupán megtalálja majd a helyét világban, de merjen szeretni, tudjon remélni, bármilyenné is teszik körülötte a világot a pénzért, hatalomért ácsingózó, vagy életszerűtlen ideológiáktól vezérelt őrültek.
Pedig nagyon nagy szükség lenne olyan felnőttekre, akik – ahogy őseink is – vállalják a szenvedést, szembe mernek menni járvánnyal, háborúval, és romboló ideológiákkal, hogy megmutassák utódaiknak azt a csodát, amit Életnek nevezünk.
Ezért illeti őket köszönet! Tisztelet pedig azoknak a férfiaknak és édesapáknak, akik ezt megértették, és odaálltak, odaállnak melléjük.
Megy az intellektuális háború…