web analytics

Ember, férfi, nő – előadás a Reménység Katolikus Általános Iskolában

Ember, férfi, nő – előadás a Reménység Katolikus Általános Iskolában

„G. K. Chesterton szavaival: „Ez az egyetlen örök nevelés: kellőképpen bizonyosnak lenni valaminek az igazságában, hogy tovább merjük adni gyermekünknek.”

De lehetünk-e még bármiben is bizonyosak egy olyan világban, ahol minden lehet jó, és ugyanaz rossz is, ha bárki úgy ítéli meg? És hogyan élhetünk egy közösségben, ha ugyanarról a dologról homlokegyenest más nézeteink vannak?

Egy kultúrát alapvetően meghatároz, hogy a legfontosabb alapfogalmakról – élet és halál, transzcendens, ember, férfi és nő, szabadság, család, szeretet – miként vélekedik, hiszen erre fog ráépülni az adott közösség életét meghatározó szabályrendszer, ez fogja meghatározni a közösség tagjainak egymáshoz való viszonyulását, vagyis hogy mit tart helyesnek vagy helytelennek. A különböző értelmezési tartományok különböző kultúrát eredményeznek.

A budapesti Reménység Katolikus Általános Iskolában megtartott előadás három fogalom értelmezése köré szerveződött: ember, férfi és nő. Vannak ezekről jól megfogalmazott, az ember alapigényeivel és a természettel összhangban lévő nagyon pontos, mindenki számára érthető megfogalmazások. Ezekkel nem csupán érdemes, de szükséges is foglalkozni.
Különösen, ha gyermeket akarunk nevelni…

Ember, férfi, nő – előadás a Reménység Katolikus Általános Iskolában
Scroll to top